Újabb hírek
2016.07.22. 20:43, Niki
Sziasztok! A stafétabotot újonnan átvevő Andrew Dabb is elárult nekünk néhány érdekességet a készülőfélben lévő évaddal kapcsolatban. A teljes cikket nem szeretném szó szerint lefordítani, viszont a lényeget összefoglalom nektek. (Az interjú a TV Guide comic-con kiadásában lelhető fel.)
Megtudhattuk, hogy Lady Toni szemében a fiúk „tényleges gonosztevők”. Nem számít, mi mindent tettek eddig, számára ők azok, akik elindították az Apokalipszist és majdnem megölették Istent.
Castiel rendkívül motivált lesz, hogy megmentse Samet. Olyan dolgokat tesz majd, amikről tudjuk jól, hogy képes rájuk, ám mégis... hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára ilyennek láttuk.
Érthető módon szóba került az élők sorába újonnan visszacsöppent Mary Winchester is, akinek tudomásul kell vennie, hogy gyermekei vadászokká cseperedtek. Lényegében csak névben az anyjuk, most ugyan újra találkozhatnak, de egyikük sem az, amire a másik fél számítana.
Immáron az is kizárható, hogy Amara végzett volna Luciferrel, hiszen Dabb szavai alapján mind Castiel, mind Crowley az ő hajkurászásával fog foglalatoskodni. Előbbi szeretné újra rács mögé dugni – hiszen lényegében mégis csak miatta szabadult ki második alkalommal –, míg utóbbi elégtételt akar venni a kutyaként elszenvedett kellemetlenségei miatt.
Rowena... nos, mindig helyes gyanakodni, ha róla van szó, de közelmúltbeli tapasztalatainak hála talán visszavesz egy csöppet.