2015.05.12. 04:21, Kitti
Sziasztok! Ma folytatom nektek a megkezdett Jensen interjút. Nézzük miket is árul még el Jensen Jareddel kapcsolatban és a sorozatról. Saját fordítás!
...Segítséget kért, és azt hiszem ez nagy dolog, hiszen az emberek nagy része ezt nem képes megtenni. Szerencsére ott voltam. Egy nagyon jó támogató rendszer alakult ki kettőnk között. Voltak évadok, vagy hónapok, amikor nem éreztem túl jól magam. Ilyen volt a tavalyi év is, amikor a kislányom 7 hónapos volt, távol voltam tőle és a történet amin épp dolgoztunk elég sötét volt. Nem tett nekem jót. És fel tudtam használni ezt a barátságot, amit Jared és én már évekkel ezelőtt létre hoztunk, képes voltam beszélni a dologról vele és segített. Nem is igazán kellett mondania bármit is.
Azt hiszem sok embernek csak arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa, vagy valaki akire hallgathat. Nem csak jó munkakapcsolatot alakítottunk ki, hanem jó barátságot is és egy nagyon jó támogató rendszert is.
- Ha már a külső erőkről van szó, amiket nem igazán tudsz irényítani, Tud majd valaha Dean Cain pecsétjével harcolni puszta akaraterővel, vagy csak a gyógymód tud segíteni egyedül? Hogyan fog ez az egész megjelenni a fináléban?
- Ahogy láthattuk az epizódban, ahol Cain is szerepelt, ahol ő és Dean leszámoltak, láthatunk valakit, aki már együtt él a pecséttel nagyon régóta és még mindig nem tudott parancsolni az erejének. Cain, amikor könyörgött neki: "Mondd, hogy meg tudod állítani." nem azt mondta Deannek, hogy állítsa meg, csak meg akarta látni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Úgy adta elő Deannek, mintha nem lenne remény.
Mivel Dean elég makacs, ezért folytatni fogja a harcot, próbál megoldást találni, és ha nincs gyógymód, akkor addig volt közdeni ameddig képes lesz rá. Sajnos az ilyen karaktereknél, amikor valami olyasmivel kell foglalkoznia, amiért egyedül ő a felelős, nem igazán szeret segítséget kérni.
Ez visszakanyarodik egy kicsit arra a dologra, amiről beszéltünk - amikor próbálod egyedül megoldani a dolgokat... a következmények elég károsak lehetnek. Ezért nagyszerű dolog, ha van egy támogató rendszer mögötted és emberek, akik harcolnak veled, harcolnak érted. Engedned kell, hogy ez megtörténjen.
Az évad elején egy kis lazítás van, a végén pedig látni fogjuk, ahogy Dean letér a helyes útról, visszautasítva a segítséget, de ezt természetesen nem fogják hagyni. Segíteni próbálnak neki a háta mögött, és ez egy elég kiélezett szituáció lesz. Amikor minden összejön, elég ijesztő lesz.
- Minden évadban azt láthatjuk, hogy a fiúk próbálják megmenteni egymást. Nem mondom, hogy azt várjuk majd, hogy Sam megmenti Deant... de lehetséges az, hogy Sam nem lesz képes segíteni neki? Másnak is be kell majd avatkoznia?
- Mindenki azt várja, hogy Sam lesz majd a nap hőse, de az igazi Odaát divathoz hűen, megkapják azt amit szeretnének, de olyan módon amire nem is számítanak. Megmenekül Dean? Valószínűleg. El tudom képzelni. Vagyis valahol biztosan megmenekül. De nem úgy, ahogy az emberek elképzelik.
FORRÁS: people.com