2015.04.07. 16:37, Kitti
Sziasztok! Az előző héten elkezdtem nektek egy cikk fordítását, méghozzá a Supernatural magazinból, úgy döntöttem, hogy most ezt a cikket szeretném folytatni, mivel egy elég hosszú cikkről van szó, igyekszem majd minél előbb befejezni, de természetesen több részletben fog majd felkerülni. Saját fordítás!
A 8. évadnak teljesen más volt a kisugárzása, más érzések voltak, de Carver szerint ez egy természetes folyamat és nem ő neki ehhez nincs sok köze. "A sorozatot mindig magam elé helyeztem." - magyarázta. "Úgy gondolom egy sorozat mindig is sorozat marad, érted ugye? Nem kezelem úgy mintha a sajátom lenne, ezzel ellentétben remélem, hogy valamit ki tudunk hozni belőle.
"Azt hiszem a 8. évadban eléggé erősen elköteleztük magunkat és megváltoztattuk a történet struktúráját egy kicsit," - mondta Carver. "Erősen elköteleztük magunkat, hogy felfedezzük mi történt az idő alatt, amíg a testvérek külön voltak, tehát elég sok visszajátszást készítettünk például Amelia és Sam kapcsolatával vagy a Purgatóriummal kapcsolatosan. Ez egy kis elképzelést adott nekünk a fiúk gondolkodásmódjáról, amit ebbe az évadba hoztak magukkal és igyekeztünk mindezt belevinni a történetbe is. Néha egy-egy visszaemlékezés nagyon nagy hatással van magára az egész történetre és az adott epizódra is, néha pedig csak emlékeztet minket egy fontos eseményre, ami a múltban történt. Tehát emiatt is elég izgatott voltam, hiszen ezelőtt nem igazán volt arra példa, hogy 2-3 történet fut párhuzamosan, amik különböző időkben történnének. Ne értsétek félre, nem valami alternatív univerzumról beszélek, egyszerűen csak emlékekről - de nagyon izgatott voltam ezek miatt az epizódok miatt is."
A másik dolog, ami miatt Carver izgatott volt még, az az, hogy az elmúlt 7 év eseményei hogyan változtatták meg a testvéreket. "Az egyik elképzelés, amin dolgoztunk, az az volt, hogy hogyan is változtak meg ezek a fiúkaz évek során. Más amikor 20 évesen beszélgetsz a testvéreddel és más amikor már 30 évesen. Ezek a fiúk nagyon sok mindenen mentek keresztül és felnőttek lettek. A felnőtté válás része, hogy megtanulják hogyan legyenek őszinték egymással, hogyan nyissanak a másik felé, mennyire különbözőek és mégis képesek legyenek elfogadni a másikat. Ezt pedig el kellett magyarázni, hogy mit is kezdjünk ezekkel a karakterekkel, hogyan legyenek felnőttek. És természetesen, hogy milyen hatással lesznek a döntések, amiket meghoznak és a kapcsolataik. Két meghatározó kapcsolat lesz a fiúknak ebben az évadban.
"Dean szerez magának egy vámpír barátot a Purgatóriumban és a tény, hogy ez a kapcsolat folytatódik majd egy egész új terület a számomra. - mesélte Carver. "Azt hiszem ami hasonlít ehhez, az Sam és Ruby kapcsolata volt. Annak a kapcsolatnak egy kicsit más gyökerei voltak, az egész egy szörnyű dolgot indított el Samnél,a Dean - vámpír barátság egy kicsit más, hiszen a bizalmon és a barátságon alapszik."
folyt köv.
FORRÁS: SUPERNATURAL MAGAZIN EXCLUSIVE COLLECTOR'S EDITION SPECIAL