Abaddont személyesen Lucifer választotta ki, hogy Káin rendhagyó tréningjének hála a Pokol Lovagjai közé emelkedjen. Rendkívüli erőre tett szert és a likvidálása sem volt éppen egyszerű feladat. Még a Winchester fiúk által előszeretettel használt, nyomatékosítás gyanánt pokollényekbe bökdösött ősi kurd démonölő penge sem végzett vele. Persze mindez nem azt jelenti, hogy mentes volt mindenféle gyengeségtől, hiszen a hosszú ideáig Káin által forgatott Első Kard számára is a halál lehetőségét jelentette.

1863-ban elrabolta, majd megszállta az őket elhagyó, gyilkosságokba, folytonos pusztításba belefáradó Káin halandó feleségét, Colette–tet. Konfrontálódott a megmentésére érkező Káinnal, igyekezvén visszacsábítani a „régi” utakra, majd – látván kudarcát – közölte, hogy akkor bizony az ember sem marad életben, hiszen ami nem lehet az övé, azt semmiképp sem kaphatja meg valaki más. A dühös Káin végül saját maga döfte az Első Kardot a szeretett nő testébe, csakhogy Abaddonnak az utolsó pillanatban sikerült „elfüstölnie”, így megmenekülvén a haláltól. Ő maradt az utolsó élő Lovag – nem számítva persze Káint, aki kiképzőjükként ténylegesen a legelső volt közülük.

1958-ban végzett Max Thompson atyával, ami azért vált szükségessé, mert a démonok tudomást szereztek a pap kísérleteiről – pokollényekből akart újfent embereket formálni. Augusztus 5–én végzett az atyával, de az előtte még elárulta neki – más választása aligha volt –, hogy együtt dolgozik valakivel az Egyetemesek közül.

Később új bizniszbe kezdett, megszállt egy zárdafőnöknőt és a falak közé betérők lelkét könyörtelenül kitépte belőlük. Tevékenysége – vagyis hát inkább annak közvetlen következménye – szemet szúrt az Egyetemeseknek, így aztán hamarosan megismerkedhetett Henry Winchesterrel és Josie Sandssal. A párosnak esélye sem volt a Lovag ellenében, a halált – legalábbis ott, helyben – mégis sikerült kikerülniük. Figyelmét fontosabb teendők felé fordította, úgy határozott, hogy körülnéz az Egyetemesek háza táján és már épp megszállta volna a kiütött Henry-t, mikor Josie felajánlotta a saját testét. A démon rögtön rájött, hogy mi motiválja a nőt és rendkívüli módon szórakoztatta az ostoba, viszonzatlan szerelem.

Naná, hogy simán rábólintott a cserére.

Egyik hűséges kis alkalmazottjának parancsba adta, hogy távollétében is arassák szorgalmasan a lelkeket, majd a mit sem sejtő Winchester (nagypapa) társaságában új kalandra indult. Vakációja több mint elégséges eredményt hozott, hiszen egyedül, mindenféle közreműködés, segítség nélkül sikeresen likvidálta az Egyetemesek amerikai brancsát. A mészárlást egyedül Henry (a kis mázlista) úszta meg, aki sietve el is menekült. Eléggé rendhagyó módon oldott kereket, céljául ugyanis nem mást választott, mint a távoli jövőt. Abaddon ide is követte – mint később kiderült, pechjére, hiszen lényegében elébe ment a halálnak.

A jövőbe érkezvén számos kellemetlen változással volt kénytelen szembesülni a mi lelkes és igencsak szorgalmas Lovagunk. Lucifer, minden gonoszok fejese, a Vén Patás, a Kígyó (és társai) immáron nem számított tényezőnek, hiszen sikeresen hét lakat alá zárták, ráadásképp a Pokol egykori nagyágyúi – Lilith, Azazel és Alastair – is jobblétre szenderültek.

A halálozási ráta megugrásában az volt a legsokkolóbb, hogy egy közönséges lélekkufár ült fel a Pokol Trónjára. Az elején volt némi bonyodalom – megölte Henry Winchestert, mire annak unokái – nyilván nem épp hálájuk kifejezendő – feldarabolták Josie testét, amiből Henrynek hála nem volt képes elmenekülni. A legújabb generációs Winchesterek nem voltak épp előrelátóak, ennek hála néhány hónappal később lehetősége nyílt megpattanni, amit természetesen ki is használt. (Mikor a fiúk előásták, hogy majd szépen meggyógyítják, és ezzel bezárják a Pokol kapuját ő fogta magát, és amíg azok félrenéztek, kikaparta azt az átkozott golyót.)

Josie „társaságától” rövid időre búcsút kellett vennie, mivel Sam Winchester némi szent tűz segítségével ropogósra sütötte, de úgy fest, valamiért ragaszkodott a testhez, mert később egy démona segítségével helyreállította és visszaköltözött.

Nem kis önbizalommal kinevezte magát a Pokol Királynőjévé és elsődleges célja immáron az volt, hogy a Crowley által bevezetett, illetve használt rendszert végleg átszabja és eltörölje. Cselekedeteiből egyértelműen kiderült, hogy az erőszakosabb megoldásokat részesítette előnyben és nem mellesleg a kellő türelemnek is híján volt. Bizony… eléggé „más irányból” közelítette meg a problémákat, mint a főként üzletemberként számon tartott Crowley.

Nem mellesleg a nagyra törő könyvelőt is szívesen eltette volna láb alól, csakhogy az bosszantóan megölhetetlennek mutatkozott. Hol itt, hol ott bukkant fel, jobbára a két vadász társaságában és természetesen neki is megvoltak a maga tervei Abaddon félreállítására vonatkozóan. Mikor tudomást szerzett róla, hogy ellenfelei kis csapata az Első Kardot keresgéli úgy határozott, ideje egy kicsit… másféle taktikához folyamodni. Visszautazott az időben, egészen 1723-ig és elkapta Crowely egyetlen csemetéjének, Gavinnak a grabancát, majd kirándulni vitte a jelenbe. Úgy gondolta, hogy a sráccal majd szépen megzsarolja az utolsó próbán esedékes gyógyítási kísérlet miatt kicsit „emberibbé” vált Crowleyt. Elejét akarta venni az Első Kard jelentette fenyegetésnek és nem mulasztotta el felhívni rá Crowley figyelmét, hogy ha a vadászok vele leszámolnak, nyilván… hát, biztosan van egy következő név is a listájukon, na de vajon mégis kicsoda?

Akármilyen körmönfont kis tervet ügyeskedett is össze, a pusztulást nem sikerült megúsznia. Betoppant Dean Winchester – aki pontosan tudta, mi készül, hiszen Crowely figyelmeztette – és egy kis adok–kapok után végzett vele. Az utolsó pillanatig meg lehetett győződve arról, hogy a végén ő diadalmaskodik majd, meg sem próbált menekülni, mikor az idősebb Winchester fiú nem csak úgy magában, hanem az Első Kardot szorongatva bukkant fel. Tény, hogy akadtak egészen értelmes ötletei (a megszállt katonák + modern fegyverek kombináció akár még hatásos is lehetett volna) és tanulékony is volt (mint azt bizonyította a Crowley ellen használt démoncsapdás golyóval) de hosszútávon mégiscsak visszaütött rá, hogy inkább a „nyersebb” megoldásokat részesítette előnyben és nem volt képes leküzdeni az arroganciáját.