Isten nővére. Ő volt mindennek a kezdete, a Legelső, ám nem sokáig lehetett egyedül, ugyanis hamarosan „csatlakozott” hozzá Isten, a testvére. Fény és Sötétség. Lét és Üresség. Egymás mellett voltak értelmezhetőek, egyik sem volt hatalmasabb a másiknál és neki tökéletesen megfelelt ez a felállás. Nem volt szüksége létező valóságra, náluk kisebb lényekre, akiknek muszáj felnézniük rájuk. Mikor öccse megalkotott egy új világot, ő nemes egyszerűséggel elpusztította.

Képtelen volt belátni, hogy a teremtés lehet gyönyörű és nem látta értelmét Isten kis játékainak. (Később Chuck úgy írta le ezt a Winchester testvéreknek, hogy Amara folyamatosan „ugráltatta őt, megmondta, hogy mit csináljon”.)

Mentalitása volt az, mi megpecsételte a sorsát, csatában legyőzetett, majd elzáratott. Az arkangyalok támadása legyengítette, így Isten már képes volt arra, hogy megfossza szabadságától, távollétében pedig már teljesen nyugodtan teremthette meg az Univerzumot és mindent, mi benne van. A megölése nem volt, nem lehetett opció, hiszen öccse és ő együtt jelentik magát az egyensúlyt. Az egyik pusztulása automatikusan magával hozza a másik és vele együtt minden más bukását, végső megsemmisülését is. Káin Pecsétje maga volt a kulcs és a zár is, a folytonosságnak sosem lett volna szabad megszakadnia, valakinek mindig viselnie kellett, hogy a Sötétség ne térhessen vissza onnan, ahová saját testvére börtönözte. Először Lucifer (mint Isten kedvenc gyermeke, legmegbízhatóbb hadnagya) kapta meg, később ő adta tovább Káinnak, Ádám és Éva elsőszülöttjének és ezredévek múltán őáltala került a vadász Dean Winchesterre. Hatása, ereje a jelen keresztül is megnyilvánult, mindhárom viselőjét megrontotta és az Első Kard (ami belőle nyerte az erejét) ténylegesen képes volt végezni BÁRMIVEL.

Elképzelhetetlenül hosszú időt töltött rabságban, létének puszta ténye is holmi menny-, illetve pokolbeli rémmesévé csökevényesedett. Senki sem hitte, senki sem tudta (már persze a Halálon, Istenen és az Arkangyalokon kívül), hogy ő valóban... valóságos és egyszer minden korábbinál nagyobb fenyegetést jelent majd. Az egyetlen kivételt Metatron jelentette, Isten Írnoka, aki tisztsége révén nyert bepillantást a réges-régi háború történetébe.

Szabadságát azt követően nyerte vissza, hogy Rowena a Kárhozottak Könyvének segítségével eltávolította Káin Pecsétjét Dean Winchesterről. Egy teljesen idegen világban találta magát, és miután (leendő) felnőtt formájában szót váltott a vadásszal (megköszönte, hogy kiszabadította és azt mondta, hogy ők ketten most már örökre össze vannak kötve) egy újszülött kisgyermek testében materializálódott. Megjelenése elég nagy káoszt okozott a környéken, a sötétségnek köszönhetően szabályosan megvesztek az emberek, de az alsóbb régiókban is felforgatott ezt-azt. A Ketrecben csücsülő Lucifer és/vagy Mihály érzékelték, hogy nem éppen kedves nagynénjük látogatóba érkezett és üvöltésüket/figyelmeztetésüket még az odakint kóricáló démonok is hallották. Ráadásképpen a Ketrec, amit személyesen Isten eszkábált össze, hogy legyen hova elcsomagolni a rakoncátlankodó csemetéit megsérült és így Lucifer képes volt Sam után nyúlni.

A kórházból Dean és egy Jenna Nickerson nevű helyettes sheriff juttatták ki és elvitték az utóbbi nagymamájához, ahol sikerült feltűnést keltenie, halálra rémítve az idős, vallásos asszonyt. Kockákat lebegtetett a kiságy fölött, melyekből kirakott egy üzenetet: „Etess meg”. Végül segítség nélkül is megoldotta első táplálkozását és elfogyasztotta Jenna lelkét. Az első táplálkozás következtében pillanatok alatt nőtt jó néhány évet és míg Dean és Crowley kicsivel odébb folytatták egyik igencsak sajátságos forgatókönyv alapján zajló csevejüket egyszerűen olajra lépett.

Crowley – lévén leleményes démonfajzat – hamar rátalált, és némi nassolni való ígéretével magával csábította. Nem a Pokolban tartotta, mivel – Dean szavaival élve – akkor neki is alá kellett volna szállnia, márpedig ő nagyon utál odalent tartózkodni. (Itt történt, hogy egy tükör segítségével szabályosan eldiskurált a leendő, felnőtt énjével mindenféle kötelességekről.) Egy darabig mindent megkapott tőle, tanulnivalót (hamar meg is állapította, hogy Isten nagyon „elcseszte” a világot, no meg azt se nagyon értette, miért alkotott meg valamit, amin mindenki folyton csak szenved és meghal) és lelkeket egyaránt, ám egy idő után az utóbbiról letiltotta, úgymond „böjtöt” írt elő, mivel nyilván tartott attól, mivé válhat az új kis játéka. Két bébiszittert is elfogyasztott, könnyes búcsút intett kislány mivoltának és ügyesen kiprovokálta, hogy Crowley még szigorúbban fogja. Az éheztetés értelem szerűen nem nyerte el a tetszését, így elkezdett kiszökdösni és a gyanútlan, szó szerint véletlenül elé tévedő halandókból – Sam szavaival élve – szopta ki a lelket. Crowley „bácsi” kelletlenül takaríttatott utána, mivel a lélek nélkül ide-oda rohangáló emberek mégiscsak feltűnőek és nem örült volna, ha a két flaneles hős megint zaklatni kezdi. A démonai felkeresték az „áldozatokat” és végeztek az üres testekkel.

Az éjszakai, titkos kis nassolások következtében Amara megint csak nagyot nőtt és egyre kevésbé tetszettek neki a megkötések. Mikor befutott Dean Winchester, a legnagyobb magabiztossággal közölte vele, hogy bármit is hisz, nem fogja megölni és meghagyta Crowleynak, hogy ő se merje ezt tenni a vadásszal, majd a távozás hímes mezejére lépett.

Hamarosan teljesen felnőtt, így már ereje teljében foghatott neki az Isten után való kutatásnak, akit meg akart büntetni árulásáért. Kedélyesen gyilkolászott (bár később Deannek azt mondta, hogy csak rokonával van baja, kreációival nem, de... hát a cél mindig szentesíti az eszközt... vagy valami hasonló), hátha testvére közbelép, hogy ne terrorizálja tovább a „kiválasztottait”. Betért egy templomba is, ahol a pap tanácsait követvén imádkozni próbált, ám mikor ez a kísérlet sem járt sikerrel, ismét csak erőszakhoz folyamodott. Annyi előnye legalább származott a kis kalandból, hogy végre komolyabban is elbeszélgethetett Deannel. A vadász át nem gondolt (és valószínűleg nem is igazán valós) gyilkossági kísérlet címszóval szilánkokra tört rajta egy pengét, ő pedig megcsókolta (ahelyett, hogy mondjuk a lelkétől szabadította volna meg). A csevejnek felbukkanó angyalok vetettek véget, azt követelvén, hogy Amara adja meg magát nekik. Javaslatukat elvetette, s véleményét nyomatékosítandó végzett mindegyik követtel, majd elküldte Deant, épp mielőtt a Mennyek lesújtott volna rá minden erejével.

A támadás nem végzett vele, viszont megsebesítette. Az akció eredményéről megbizonyosodni érkező Ambrielt elfogyasztotta és az ugyanezen okból jelenlévő Castielt egy üzenettel „Jövök” bocsátotta útjára. Lábadozása közben találkozott Rowenával, aki felkínálta neki szolgálatait és sikerült is bizonyságot tennie hasznosságáról, mikor meggyógyította a testét. Teszt gyanánt hallatott magáról Földön, s Mennyországban egyaránt, alaposan ráhozva a frászt a tollas bagázsra.

Rowenát követve szembetalálta magát egyik unokaöccsével, Luciferrel, akit érthető okokból nem igazán szívlelt. Az arkangyal megkísérelt leszámolni vele, kezébe kaparintván Isten egyik kezét, egy kürtöt, csakhogy neki haja szála sem görbült. Ha már így alakult, felkapta a kellemetlenkedő rokont és távozott, biztos lévén abban, hogy általa végre előcsalhatja a fivérét. Hiszen ki más miatt mutatkozna meg Isten, ha nem a kedvenc fia megmentése okán?

Lucifer alulmúlta várakozásait, nem volt hajlandó segítségért könyörögni, helyette inkább kioktatta. Abban biztos lehetett, hogy Isten előkerült, hiszen gátat szabott a Hope Springsben elszabadított fertőzésnek, viszont továbbra sem ismerte elzárója konkrét tartózkodási helyét, hiszen az rejtőzködött előle. Nyilván ráunhatott az első bukott társaságára, mert üzenetet küldött Deannek, illúzió formájában megjelent előtte, az igencsak ramaty állapotban lévő porhüvely társaságában, melyen épp Lucifer és Castiel osztoztak. Rövid idő elteltével megismételte az adást és találkozót kért, amit meg is kapott. Arra már csak Deannel szemben döbbent rá, hogy az a közelmúltban találkozott Istennel, így az egész... csupán egy újabb árulás. Mire visszaért rejtekhelyére, híre-hamva sem volt Lucifernek, már csak Metatront, az Írnokot találta ott, aki arra kérte, kegyelmezzen meg a világnak. Könnyedén elpusztította az egykori szárnyast, majd a menekülő trió nyomába eredt, de velük már nem végezhetett, Isten közbelépése szabályosan eltüntette őket előle.

Tisztában volt vele, hogy a Próféta, Donatello Redfield tudja, pontosan hol találhat rá Istenre, ezért felkereste őt és elfogyasztotta a lelkét. Így már könnyedén meg tudott jelenni a Bunkerban, ahol bár arra nem akadt rá, amit keresett, de a kezébe akadt egy fénykép a kis Deanről és Mary Winchesterről. Mikor Rowena kapcsolatba lépett vele, tisztában volt azzal, hogy csapdába igyekeznek csalni, de ennek ellenére megjelent a megadott helyen, hiszen mindenképpen találkozni akart a testvérével. A boszorkányok, démonok és angyalok közös ereje, majd Lucifer támadása kellőképp legyengítették és kész volt elfogadni a halálát, viszont mikor rájött, hogy erre nem kerül majd sor és megint csak bezárják végtelen düh öntötte el. Súlyos, egyenesen végzetes sebeket ejtett Istenen és könnyedén kiűzte Lucifert Castiel porhüvelyéből (tette mindezt ugyanakkor, sérülten, legyengülve). Nagyon úgy nézett ki, hogy bárki bármit tehet, tényleg beköszönt a nagybetűs Végítélet, mindennek, Mennynek, Pokolnak, Földnek vége.

Várván az Univerzum, s önnön (hisz öccse halála azt is magával hozza majd) pusztulását, Amara egy kertbe ment, ahol találkozott egy galambokat etető idősebb nővel. Ő mesélt neki a családjáról, arról, hogy néha mennyire haragszik a fiára, de ettől függetlenül szereti őt. A lélek bombával felszerelve érkező Dean is inkább beszélgetni akart, mint pusztítani. Beszámolt arról, hogy ő és Sam is rendkívül sokat veszekednek, de ez lényegében sosem változtat az érzéseiken. Elmondta, hogy a bosszú nagyjából öt percig okoz majd kellemes érzést, de utána nem marad más, csak... csupa-csupa kellemetlenség és egyébként Isten sem akarja ám őt holtan látni.

Hallgatván a jó szóra, Amara odahívta Chuckot (hiszen nem szereti túlzottan az I betűs szót) és kibékültek egymással, megbocsátották a másik minden stiklijét. Amara egyszerűen csak dühös volt, hiszen annak idején csakis ők ketten léteztek, de ez öcsinek nem volt elég és mikor a saját egoja miatt elkezdett „más” dolgokat életre hívni féltékeny lett. Miért? Miért kellettek neki alantasabb, náluk kisebb... kevesebb lények? Csak, hogy imádják őt? A sértettség vezette, no meg a bebörtönzése szülte düh (és az újabb kísérlet), ezért akart eltörölni mindent és Chuck orra alá dörgölni, hogy lám, a végén minden semmi lett, mit oly nagy gonddal rakosgatott össze. Ideje volt, hogy elengedje a régi sérelmeket... Lehetne-e, hogy újra csak testvérek legyenek?

Most már képes volt látni, amit annak idején nem, hogy a Teremtésben rejtőzhet gyönyörűség, hogy mindaz, amit távollétében az „ellentéte” összehozott, nem teljesen feleslges.

A (z egyébként nem létező) lélekápolgatás után meggyógyította Chuckot és eldöntötték, hogy egy időre elhagyják a Földet, hogy ténylegesen rendezni tudják minden nézeteltérésüket. Még mielőtt eltűntek volna azt mondta Deannek, hogy mivel visszaadta neki, amire leginkább vágyott, ő is kap tőle egy ajándékot.

… az évad pedig azzal a jelenettel búcsúzott tőlünk, hogy Dean rég elvesztett édesanyjával találja szembe magát.